Külföldiként élek Spanyolországban, így logikusan következik, hogy egy olyan közegben élem a mindennapjaimat, ahol nem az anyanyelvemen kell boldogulnom. Minden relatív, nem gondolom, hogy szerencsés, de mindenesetre megkönnyíti a helyzetemet, hogy a munkámban nem használom a spanyolt. Az már egyértelműen nagy áldás, hogy sok magyar vesz körül: a nyelvtanulásomnak ugyan ez sem használ, de ugyebár a túrórudit és a magyar humort csak ők értik, velük ebből a szempontból is egy nyelvet beszélünk. De milyen is megküzdeni egy nyelvért, hogyan hódítjuk meg magunknak lépésről lépésre?

Az biztos, hogy kell hozzá elhivatottság és valami szerelemféle. Olyan 7-8 éve kezdtem el spanyolul tanulni, akkoriban majdhogynem pénzfeldobással döntöttem el, hogy az olaszt vagy a spanyolt kezdjem el, mert valamit szerettem volna kezdeni a fejemmel, amit egy ideje már csak a munkahelyi mátrixvilágban használtam valamire is. Szóval hiányzott a tanulás, és a nyelvekért mindig is odavoltam, az pedig egyértelmű volt, hogy a következő valamelyik latin nyelv lesz.

Így is lett, elkezdtem nyelviskolába járni és spanyolul tanulni, az évek során több sulit és tanárt is kipróbáltam, mindenféle könyvet, módszert, míg eljutottam valami középfokszerű szintre. Viszont egyáltalán nem volt meggyőző a tudásom, mert egyrészt a különböző tanfolyamok között azért elég sok kihagyás is volt, ilyen-olyan okból, ami mindig hozta magával az elkerülhetetlen felejtést. Másrészt önkéntelenül is hasonlítgattam, és angolul még mindig ezerszer jobban beszéltem. Harmadrészt pedig nem éreztem semmilyen magabiztosságot, makogtam minden olyan helyzetben, ha a bemutatkozásnál bonyolultabb dolgokat kellett elmondani. Bár itt adnék egy nagy képzeletbeli vállveregetést a spanyoloknak, mert ők tényleg biztatják az embert. Attól a ponttól kezdve, hogy a minimál hablatyolás szintjét elérjük, ők már teljesen meghatódnak és áradozni kezdenek, hogy milyen jól beszélsz spanyolul. Kár, hogy Magyarországon olyan kevés spanyolba lehet belefutni.

Sokan állítják, hogy egy nyelvet igazán jól megtanulni csak külföldön lehet, benne a sűrűjében, ahol még az utcán is A Nyelv mászik a fülünkbe. Valószínűleg ha Andalúziában maradtam volna, akkor egyszerűbb lett volna ez is, na de Katalóniában a hivatalos nyelv a katalán, így még a boltokban sem segítenek a feliratok, nemhogy az utca zaja. Persze azért sokat használ, hogy a katalánok állítása ellenére ez mégiscsak Spanyolország, tele spanyolokkal és a kasztíliai nyelvvel. Össze lehet szedni spanyol vagy legalábbis spanyolul beszélő lakótársakat, barátokat, munkahelyet, szeretőt vagy éppen társat, lehetőleg olyat, akivel az egyetlen verbális csatorna a spanyol, és mindezek hatására üstökösként fog az égbe emelkedni a spanyol tudásunk. Külföldön azért kénytelen-kelletlen kerülünk olyan szituációkba, ahol spanyolul kell boldogulnunk, és mindez remek gyakorlás, na meg néha vicces is, bár főleg rajtunk nevetnek, nem velünk. Egyszer például letiltották a közbiciklis kártyámat, és be kellett mennem a központi irodájukba intézkedni. Nagy hévvel magyaráztam, hogy a bankszámlámra nem is érkezett igény, hogy a Bicing használati díját, a hetven centet levonják, de izgalmamban összekevertem a rechazar (elutasít) és a rezar (imádkozik) igét. Így aztán valami ilyesmi mondat hagyhatta el a számat, hogy A bankom nem imádkozott a pénzért, nem is érkezett igény, amiért imádkozhatott volna! Szerencsére a hölgy csak kicsit mosolygott, és diszkréten lefordította magának, hogy mire is gondolhattam...

A külföldi lét alatt rengeteg hasonló, a nyelvhez kapcsolódó sztorira tettem szert. Egyszer például a tengerparti sétányon baktattunk haza egy nyári estén, amikor elhaladt mellettünk egy riksás, két angol turistával. Az egyik volt olyan pofátlan, hogy a fenekemre csapott elhaladtában, a riksáról, mire ösztönösen magyarul gurultak ki a számon a szidalmak. Erre megállt a riksás fiú, és legnagyobb meglepetésemre magyarul kérdezte meg elkerekedő szemekkel, hogy mi a baj, mi történt, és aztán szépen elmagyarázta az angoloknak, hogy nem illik ilyet csinálni.

Azért azt elárulom, hogy én nagyon naív elképzelésekkel álltam a külföldi léthez hozzá. Valahogy azt gondoltam, hogy egy év után szuper jól, folyékonyan és nagyrészt helyesen beszél az ember. Pár hónap után leesett, hogy ez mennyire távol áll a valóságtól, hacsak valaki nem használja reggeltől estig a spanyolt, minden szituációban – talán akkor el lehet ennyi idő alatt jutni erre a magabiztos szintre. Viszont akiket ismerek (és én is ebbe a táborba tartozom), nagyrészt úgy élnek itt, hogy az életük bizonyos területére nem tudott betörni a spanyol nyelv: vagy a munkában nem használják, vagy magyarokkal/angolul beszélőkkel laknak, vagy magyarokkal/angolul beszélőkkel barátkoznak főleg, és ez azért jócskán lassítja a tanulást. Persze ezek a nehézségek igazak ránk, meg a germán nyelveket beszélőkre, de egészen más a leányzó fekvése, ha valaki egy latin országból érkezik ide. Egy brazil ismerősöm az ide úton a repülőn még azt a kérdést sem értette, hogy Pollo o pasta? (Csirkét vagy tésztát?), de akárcsak az olaszok, körülbelül három hónapon belül már folyékonyan beszélt spanyolul, és egy-két további hónapon belül katalánul is. Hiába, nagy az előnye a közös nyelvcsaládnak... ezt mi, magyarok sosem fogjuk tudni kiaknázni. Viszont ismerek például egy cuki szardíniai lányt, aki pár hónap után is csak olaszul beszél, minimális változtatással, és működik a dolog; én például spanyolul beszélek vele mindig, ő mondja rá olaszul, és tulajdonképpen megértjük egymást, egész jókat beszélgetünk. Míg egy nap felháborodva jött egy állásinterjúról, hogy igen, jól ment, de azt mondták neki, hogy nem beszél spanyolul! Hogy ő nem beszél spanyolul?! Na akkor esett le nekem, hogy ő tényleg azt hiszi, hogy spanyolul beszél, pedig legfeljebb a végződéseken változtat, de ennyi...

Nem tudom, honnan ered a dolog, de Spanyolországban hihetetlenül elterjedt a nyelvcsere, azaz intercambio. A lényege az, hogy egy bár, egy iskola vagy egy magánszemély megszervezi, hogy mondjuk kedden este 8-tól lehet menni nyelvet gyakorolni. Ez Barcelonában nagyon működik, mert kik mennek? Megjelennek a helyiek és a dél-amerikaiak, akik angolul, esetleg németül, franciául szeretnének gyakorolni, és feltűnnek a külföldiek, akik itt élnek, és a spanyoljukat kellene kicsit kifényesíteni. Kereslet-kínálat tökéletes találkozása ez, és vagy nagyobb asztaloknál folyik a kötetlen beszélgetés, vagy megvan ennek a szigorú formája is, ahol mondjuk négyen ülhetnek egy asztalnál, kettő-kettő képvisel egy-egy nyelvet, és pontban harminc perc után nyelvcsere van, hogy mindenki egyenlő részben gyakorolhasson. Az ötlet szenzációs, és az egyetlen költség a fogyasztásunk. Már sokat gondolkoztam rajta, hogy vajon lehet-e ilyet Magyarországon, de azt hiszem, túl kevés ehhez az ott élő spanyol. A CoachSurfingen ugyan láttam egy-két erre törekvő kezdeményezést Budapesten, de nyilván messze nem annyit, mint itt Spanyolországban.

A lényeg, hogy a lehető legtöbb alkalmat ki kell használni arra, hogy spanyolul karattyoljunk, mert csak így lehet fejlődni. Emellett ha valaki tévézik, nézze azt is spanyolul, ha rádiózik, hallgassa spnyolul, ha szeret olvasni, olvasson spanyolul. (Talán ezek hasznos információk: NIE szám kell és egy személyi, és máris rendelkezésünkre áll a barcelonai könyvtár többezer könyve, filmje, méghozzá ingyenesen. Illetve ezen az oldalon össze vannak gyűjtve az online hallgatható spanyol rádiók, amik még Magyarországra is hozhatnak egy kis mediterrán hangulatot.) Nem nagy titok, hogy egy nyelvsuli is rengeteget segíthet, mert a barátok, a szerető és a pár esetleg nem javítja ki a nyelvtani hibáinkat, mert azzal azért egy idő után meghal a beszélgetés, ha folyton félbaszakítanak. Természetesen Dunát lehetne rekeszteni a nyelvsulikkal, biztos rengeteg szuper van, de legyen ez itt most a reklám helye. Én a Versión Originalba jártam, ami egy kisebb, családias és fesztelen hangulatú nyelvsuli a központban. Nagyon jó fejek a tanárok, az órákon vagy szétröhögtem magam, vagy életmegváltó beszélgetéseket folytattunk a párkapcsolat vagy éppen a környezetvédelem témáját feszegetve. Nyitottak arra is, hogy időnként egy sör vagy éppen magyar lángos mellett is cseverésszünk, tantermen kívül. Emellett az is nagy előnyük, hogy ha valaki ezt a blogot emlegetve kopogtat be hozzájuk, akkor 20 % kedvezményt fog kapni a tanfolyam árából. :) Szóval ha valakinek ez kapóra jön, akkor használja ki bátran, de a lényeg, hogy ha a világ bármely pontján valami különös vágy hajt valakit is, hogy nyelvet tanuljon, akkor hajrá, véletlenül se nyomja el ezt a késztetést. Hiszen már IV. Károly is megmondta: "ahány nyelvet beszélsz, annyi embert érsz".