Robert Capa, eredeti nevén Friedmann Endre Ernő a XX. század egyik legnagyobb haditudósítója, aki gránátok robbanása közepette örökítette meg a történelem nagy pillanatait. És hogy hogyan kötődik mindez Spanyolországhoz? Úgy, hogy Capa a spanyol polgárháború véres időszakában forradalmasította a haditudósítást, miközben a fotóművészet egyik legszomorúbb románcát élte meg fényképész partnernőjével, Gerda Taroval.

Capa a XX. század elején született Budapesten, majd rövid európai kóborlás után 19 évesen Párizsba költözött a növekvő antiszemitizmus elől. Bohém, vagány életet élt, igazi sármőr volt, a fiatal értelmiségiekkel együtt mulatott, filozofált és aktívan politizált a fasizmus ellen. itt kezdődött a kapcsolata Gerta Pohorylleval, aki Németországból menekült Franciaországba; akárcsak Capa, ő is fiatal volt, önálló és tele idealista elképzelésekkel arról, hogyan harcolhatna egy jobb világért. Ez a találkozás tette mindegyiküket híres haditudósítóvá, és ez okozta korai halálukat is.

Gerda Taróval

Hogy könnyebben kapjanak megbízásokat, megváltoztatták a nevüket és új életet kezdtek. Amerikai hangzású nevet kerestek, mert az amerikai fotósoknak jobban fizettek akkoriban, és mivel cápának becézték a barátai Friedmannt, kézenfekvő volt a Capa név. Ekkor kezdődött el Robert Capa és Gerda Taro legendája.

Légitámadás Barcelonában - Robert Capa képe

Fotósként nem csak illusztrálni akarták a háborút, hanem meg akarták változtatni a világot a képeikkel. Forradalmasították a háborús fotózást, amiről mindent elárul Capa híressé vált mondata: „Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel.” 1936-ban elhatározták, hogy Spanyolországba mennek a köztársaságiak ellenállásáról tudósítani Franco nacionalista csapatai ellen. Megörökítették a káoszt, amit az anarchista erők által elfoglalt Barcelonában találtak, és a fiatal köztársaságiakat, akik a harcmezőre indultak. Később ők is elutaztak Córdoba mellé, Cerro Murianoba, ahol az otthonukat elhagyó, menekülő tömegeket fényképezték. Itt készítette el Capa azt a képet, amivel a karrierje valóban elkezdődött: A milicista halálá-t. Abban a pillanatban kapta lencsevégre a katonát, amikor egy orvlövész golyója eltalálta és holtan esett össze. A fotó eredetiségét ugyan sokan megkérdőjelezik, de az bizonyos, hogy a spanyol polgárháború szimbólumává és a köztársaságiak propagandaképévé vált.

A milicista halála

Több frontvonalat is bejárt Capa és Taro kamerával a kezében, szerelmesen, folyamatosan fotózva az eseményeket, majd 1937 júliusában visszatértek Párizsba egy rövid vakációra. Rövidesen Kínába akartak utazni, de Taro egy időre visszautazott Spanyolországba. Egy kanadai fotóssal, aki valószínűleg a szeretője volt, Madrid mellett járt, amikor bombázni kezdték a köztársaságiak konvoját. A felfordulásban egy elszabadult tank nekiment az autónak, aminek a platóján utaztak. Kirepültek, és Taro a tábori kórházban belehalt sérüléseibe. Azt kérdezte utolsó mondataként is, hogy vigyázott-e valaki a kamerájára. Párizsban több tízezer ember gyászolta a temetésén, amely a spanyol köztársaságiakkal rokonszenvezők tüntetésévé vált. Ezután Robert Capa sosem beszélt többet Gerda Taróról.

Capa 1943-ban

Több hadszíntéren fotózott a következő években, és 1944. június 6-án hajnalban a normandiai partraszállás első hullámával lépett francia földre, az első sorból fotózva a történelmi pillanatot. Ezek a képek eredetiségéhez máig nem fér kétség, azonban a fotólaborban az előhíváskor az asszisztens annyira kíváncsi volt a képekre, hogy magasabbra állította a szárítóban a hőmérsékletet, hogy gyorsabban száradjanak a negatívok. Ettől a képek nagy része megsemmisült, és csak néhány maradt meg, azok is elmosódva. A LIFE magazin „Kissé elmosódva” (Slightly out of focus) aláírással közölte le ezeket – Capát mindez annyira bosszantotta, hogy később ugyanezt a címet adta az önéletrajzának is. A fotók megihlették egyébként Spielberget is, aki a Ryan közlegény megmentése című filmjében felhasználta a fényképeket a színtér kialakításában.

Normandiai partraszállás, D-Day, kissé elmosódva...

Capa továbbra is a haditudósítók veszélyes, magányos életét élte: háborús frontokról tudósított, beutazva Mexikót, Kínát, Izraelt, és mindig igyekezett még közelebb menni kamerájával a célponthoz. Sosem állapodott meg, bár olyan csillagokkal került szenvedélyes kalandokba, mint például Ingrid Bergman. Tíz évvel a partraszállás után aztán az indokínai háborúból tudósítva a jobb szemszög kedvéért felkapaszkodott egy dombra az alakulat parancsnokának figyelmeztetése ellenére és rálépett egy taposóaknára. Azonnal életét vesztette.

Így látta Capát Gerda Taro

Ha felkeltette valakinek az érdeklődését ennek az örökifjú, vakmerő pesti vagánynak az élete, aki fényképezőgépével ott volt azokban a pillanatokban, amiket mi már az iskolapadból tanultunk és szeretne többet megtudni róla, akkor ajánlom figyelmébe az alábbi könyveket, dokumentumfilmet. Sokat elmondanak arról, milyen egy haditudósító élete, és a szélsőség korszakról, amiben élt.

Robert Capa: Kissé elmosódva – Emlékeim a háborúból (önéletrajz)

Richard Whelan: Robert Capa kalandos élete (életrajz)

John Steinbeck-Robert Capa: Orosz napló (riport)

Irwin Shaw-Robert Capa: Izraeli riportok - Robert Capa 94 fotójával (riport)

Susana Fortes: Waiting for Robert Capa (fiktív regény Capáról és Gerda Taroról, aminek már tervezik a megfilmesítését)

Robert Capa: In love and war (dokumentumfilm)