Néhány bejegyzés erejéig rendhagyó helyszínről fogok írni, ugyanis repülőre szálltam és elhagytam Katalóniát, hogy két hetet az egyik észak-spanyolországi régióban, Kantábriában töltsek el.
Mindig is kíváncsi voltam erre a vidékre, amiről az a hír járja, hogy egy kicsit olyan, mint a koboldok lakta Írország: tarka-zöld dombságai vannak, amik meredek hegységbe torkollanak, vadregényes, sziklás tengerpartjai, melyeket a Vizcayai-öböl, vagyis maga az Atlanti-óceán hatalmas hullámai mosnak.
Spanyolország 17 spanyol autonóm közösségből áll, és a körülbelül 46 millió spanyolból összesen csak félmillió él Kantábriában.
Kantábria Asztúria és Baszkföld között helyezkedik el, az északi parton
Szeretem ebben az országban, hogy hihetetlenül változatosak a régiói, és Kantábria megint egy tökéletesen másik arcát mutatja az országnak, mint amit megismertem az eddig bejárt részein; nem lehet összehasonlítani például a forró, fehér falvakkal tűzdelt Andalúziával vagy a pezsgő, multikulti Katalóniával. Már a repülőről lehetett látni, hogy ismét egy új világba csöppen a látogató: a reptérről az út smaragdzöld dombokon át kanyargott, legelésző tehenek, birkák és lovak mellett.
A távolban égig érő hegyek derengtek a párás levegőn át, míg mellettünk az óceán kékje folyt egybe az éggel. Kantábria neve valószínűleg kelta gyökerekből ered, és azt jelenti, hogy „akik a sziklákon élnek”, vagyis hegylakókat jelöl, a földrajzi adottságaira utalva. Na de honnan is jön ez a kelta eredet, ha egyszer Spanyolországban vagyunk? A válasz a történelemben keresendő. Időszámításunk előtt kétszázzal említették először meg a kantábriaiakat a történelmi források, akik aztán részt vettek a pun háborúkban Róma ellen, majd jöttek a vizigótok, a kelták, az arabok, és mindennek és a helyiek gazdag képzeletvilágának köszönhetően rendkívül gazdag a mitológiája, tele legendás lényekkel: óriásokkal, küklopszokkal és ördögi lótestbe bújt villogó szemű szörnyekkel. Ha visszaugrunk egy óriásit az időben, az ősembereket is aktív barlangfestészetre ihlette, mert Kantábria a világon a leggazdagabb a késő kőkori régészeti leletek tekintetében, itt található a híres Altamira-barlang is, amire talán még emlékezhetünk a töriórákról.
Santander partja a reggeli fényben
Ahogyan az észak-spanyolországi táj sem hasonlítható a déli vagy a belső régiókhoz, úgy a fővárosa, Santander is ezt a változatosságot mutatja. Ha megnézzük az átlagos spanyol városlakókat, akkor az egyből szemet szúr, hogy a nagyjuk valamiféle hippi lelkülettel rendelkezik. A fiatalok nagyon lezseren öltözködnek, többnyire lapos cipőkben járnak; magassarkút, de főleg tűsarkú cipőt nem nagyon látni itt. Van viszont piercing, tetoválás és oldalt felnyírt haj minden mennyiségben, nőkön és férfiakon egyaránt, életkortól függetlenül. Santanderben viszont minden olyan klasszikus, a nők elegánsan, gyöngyfülbevalókkal pihennek a padon barátnőik társaságában a tengert bámulva, a férfiak pedig élére vasalt nadrágban és ingben teszik ugyanezt, férfitársaik gyűrűjében.
Öregurak délelőtti pihenője a régi piac épületében
Az ország többi részéhez képest elenyésző a bevándorlók száma, és jól jellemzi a konzervatív beállítottságot a Bikini nevű strand is: arról kapta a nevét, hogy az egyetemre ide érkező külföldi hallgatók kezdtek el először merész módon kétrészes fürdőruhát hordani, mert az elegáns dámák körében a szemérmes egyrészes fürdőruha dívott.
Ma már gyakori a bikini és a topless is...
Raqueros szoborcsoport: a kikötő talpraesett árváit, fiatal csavargóit formázza meg, akik összeszedegették a turisták pénzérméit a tengerben
A városka két katasztrófát is megélt az elmúlt másfél században, és ennek köszönhetően viszonylag modern a belvárosa, tele elegáns, fehér épületekkel. 1893-ban a Cabo Machichaco nevű hajó fenekén 51 tonna dinamitot hoztak be suttyomban, hogy ne kelljen adót fizetni, de a fedélzeten tűz ütött ki és már hiába próbálták menteni a menthetőt, felrobbant az egész hajó a dinamittal együtt, és a kikötő környékén mindent földig rombolt. Óriási csapás volt ez a városnak, lényegében az összes tűzoltó, rendőr, katona és hivatalos személy meghalt, közel 600 fő. Eltelt 60 év, de szegény santanderiek nem nyugodhattak meg, mert akkor meg az úgynevezett Andalúz tűzvész pusztított, ami a Cádiz utcában indult és a Sevilla utcában ért véget, elpusztítva ezzel a középkori városrész nagyját. Így aztán a belvárosban masszív, modern épületek váltakoznak bájos négyszáz éves palotákkal, üvegezett balkonokkal és hangulatos olvasósarkokkal.
A Paseo de Pereda tengerre néző házai szerencsésen vészelték át mindkét katasztrófát
A Banco Santander épülete, Spanyolország egyik vezető bankjának a székhelye
Mint minden tengerparti kikötőváros, Santander piaca is minden nap friss halakat és tenger gyümölcseit kínál
Vacsorára friss tőkehal
Klasszikus kantábriai stílusú házikók, beüvegezett erkélyekkel
Összességében azoknak ajánlanám Kantábriát, akik nyugodt nyaralásra vágynak, sok természeti csodával, hegyi túrákkal, hagyományos spanyol gasztronómiai élményekkel, az óceán szemet gyönyörködtető közelségével. Az éghajlat kellemes óceáni, télen enyhe, nyáron ritkán megy 30 fok fölé a hőmérséklet, sok csapadékkal. Leginkább a spanyolok számára népszerű turisztikai célpont; nekünk ha Spanyolország jut az eszünkbe, a legtöbbünknek inkább az andalúz régió vagy Madrid, esetleg a Costa Brava vagy a szigetvilág ugrik be. Mindenesetre az északi tengerparti rész is megérdemli a figyelmet, ez is Spanyolország, csak kevesebbet reklámozzák a kincseit.