1992-ben indult el Londonban az Open House nevű kezdeményezés azzal a céllal, hogy a látogatók számára olyan helyeket nyissanak meg egy hétvégére, ahova egyébként nem juthatnának be, és ezáltal az építészetet mint művészeti ágat egészen testközelből tapasztalhassák meg. Azóta New Yorktól kezdve Melbourne-ig rengeteg világváros csatlakozott, köztük 2010-ben Barcelona is. Lehetne a következő város akár Budapest?!

Kígyózó sor az Arc de Triomf előtt

Maga a program nagyon ígéretesnek hangzott, hiszen aki itt él, az már jó párszor bejárta a gótikus negyedet és a Montjuic minden ösvényét az otthonról érkező vendégek kedvéért, de ezúttal sosem vagy ritkán látott helyekre lehetett bejutni. Persze, még mindig van bőven mit megnéznem Barcelonában, de ez a program igazi különlegességnek hangzott: mintha azok után, hogy hosszú éveken át sétáltam el munkába menet a Gellért fürdő mellett, most lehetőség lenne rá, hogy felmenjek a tetejére és onnan nézzem meg a kilátást és a szokásos útvonalamat.

A Gázművek víztornya a Park de Barcelonetán

Összesen több mint 150 helyszín közül lehetett választani az október 27-28-i hétvégén, különböző nyitvatartási renddel városszerte, úgyhogy már azt se volt egyszerű kigondolni, hogy mit is sűrítsünk mindenképpen a programba. Nehezítette a dolgunkat, hogy az oldal kizárólag katalánul élt, sajnos még egy gugli fordítót sem építettek bele – hiába tisztelem az elszakadási törekvéseket, azért amikor az első programon az építész is katalánul adta elő a jó húsz perces kísérőszöveget, az már nekem is sok volt. Értem én, hogy ez itt Katalónia, de úgy tudom, még mindig hivatalos nyelv a spanyol is, és nem csak az itt élő külföldiek nem beszélnek katalánul, hanem a helyi spanyolok sem. Azt tartottam volna fairnek, ha az oldalon egy spanyol opció lett volna, és az előadáson pedig legalább körbenéznek, hogy milyen nyelven lenne érdemes megtartani azt, hogy a lehető legtöbb érdeklődő értse. Mindenesetre a google, a copy-paste és legfőképp a fotók segítségével kihámoztuk nagyjából, hogy mi is a választék, és összeállítottunk egy menetrendet elméletben, aminek végül persze a felét sem néztük meg.

A Damm sörgyár rézüstjei

Az volt az elképzelés a kezdeményezés mögött, hogy egyrészt híres épületeket mutassanak meg belülről, felülről, alulról, azaz soha nem látott szögekből, ezek voltak a húzónevek. Ilyen volt például a Montjuic-ön a zenélő szökőkút alsó szerkezete, hogy hogyan is működtetik a vízsugarakat és a fényt, vagy az Arc de Triomf, azaz a helyi diadalív teteje. A "celebek" mellett volt rengeteg olyan épület, amit máskor is lehet látogatni, de kivételesen ennek a programnak a keretében is nyitva álltak, csak éppen ezúttal ingyen vagy bejelentkezés nélkül lehetett bejutni, például a Damm sörgyárba vagy a Hospital Sant Pau-ba.

A Hospital de la Santa Creu i de Sant Pau modernista épülete (Kép: Wikipédia)

Harmadrészt átlagos gráciai, eixample-i lakóházakba lehetett betekinteni, hogy megnézzük, hogy néznek ki ezek a lakások belülről: mintha otthon az érdieknek mutogatnák a gangos házakat és egy mintalakást, hogy tudjuk, milyen is az. Negyedrészt pedig olyan építészeti megoldásokat mutattak be, amik mellett simán elsétál az ember anélkül, hogy észrevenné benne a tudatos koncepciót, mégis, nagyon jellegzetes az egész. Sant Marti, azon belül Poble Nou például egy olyan negyed, ahol régen a gyáripar koncentrálódott, nem véletlenül csúfolták katalán Manchester-nek. A korábbi ipari jellege ma már csak az elhagyott gyárépületekben és az egekbe nyúló gyárkéményekben nyilvánul meg, de fantasztikus, ahogy ezeket élő részévé tették az új környezetnek; egymást kiegészíti a modern és a régi, a futurisztikus és az ipari. Már az olimpiára új arculatot kapott félig-meddig a városrész, majd 2000-ben elindult a 22@Barcelona Projekt, ami még élhetőbbé, zöldebbé és vonzóbbá akarja változtatni a régi ipari környezetet, és többek között ezeknek a munkálatoknak az elgondolásait és az eredményeit ismerhetjük meg ezen a hétvégén, az alkotók tolmácsolásában.

Régi és új - a Barcelonai Egyetem kommunikáció szakjának épülete a gyárkéménnyel

Mi (én) valamit félreértettünk, és azt hittük, hogy az egyik gyárkéménybe is fel lehet menni, úgyhogy beneveztünk egy ilyen programra, de aztán kiderült, hogy nem annyira fér be egy ember, elég hamar beszorulnánk. De megtudhattuk, hogyan alakítottak ki egy mutatós egyetemi kart a régi gyárépületből, felhasználva a korábbi struktúrát illetve meghagyva a kéményt, amit továbbra is üzemeltet a szomszédos klímaközpont. Véletlenül betévedtünk egy olyan udvarba is, ahol a korábbi vasúti gyárépület néhány rozsdás oszlopát konzerválták és építették bele a kollégiumi focipályába. Érdekes, hogyan őrzik a múltat, még ha néha olyan romokról is van szó, amik ránézésre nem sok értéket rejtenek, náluk pedig védett történelmi kincsekké lesznek ezek. De tetszik a dolog, mivel olyan leleményesen építik bele ezeket az elemeket az újba, hogy dinamikusan élnek tovább.

 Damm sörgyár - múzeum

A nagy közönségkedvenc azért a régi Damm sörgyár volt, ahol a hatalmas rézüstök és sörfőző edények megtekintése mellett kóstolót is adtak, és bemutatták a múzeumi részben a régi fotókat, sörreklámokat, hogyan célozták meg a nőket a barnasörrel, mert különlegeset a különlegesnek... a másik nagy élmény az Arc de Triomf (Diadalív) teteje volt, amit az 1888-as EXPO-ra építettek, bár ha előre tudjuk, hány órát kell sorban állnunk, akkor valószínűleg nem mentünk volna fel. Viszont ide tényleg nem lehet máskor bejutni, úgyhogy egyedi lehetőség volt, és gyönyörű látvány tárult elénk a tetejéről.

Kilátás az Arc de Triomfról az Igazságügyi Palotára

Kilátás az Arc de Triomfról a Montjuicre

Több tízezer ember kelt útra idén októberben is, hogy bepillantást nyerjen a zárt ajtók mögé, és tulajdonképpen fantasztikusnak tartom az ötletet, és elismerésem a szervezőknek is. Elérték, hogy be lehessen jutni olyan helyszínekre, mint például a polgárháborús földalatti menedékhely vagy a víztorony, mindezt ingyen és több mint száz önkéntes segítségével. Ami miatt pedig ismét megemelem a kalapomat a spanyolok előtt, hogy még a három órás sorban állás ellenére sem volt semmilyen anyázás, lökdösődés, hanem mindenki hordta a társainak a forró kávét a szomszédos kávézóból és közben kedélyesen elviccelődött. Jó lenne, ha lenne Open House Budapest is, valami hasonló hozzáállással.