Ismét egy kirándulásra buzdító poszt következik, hogy folytassuk Katalónia kincseinek a felfedezését. Talán kevésbé ismert, hogy a Pireneusok keleti oldalán bújik meg a Garrocha Nemzeti Park (Parque Natural de la Zona Volcánica de la Garrocha), ami egy hatalmas vulkánmező, itt találhatóak meg az "Oloti Vulkánok".

 Croscat

A nemzeti park 15 ezer hektár területen helyezkedik el, La Garrocha tartományban, amelynek a székhelye Olot városa. Mi először Santa Pau középkori falvacskáját látogattuk meg, majd utána elindultunk, hogy megkeressük a híres vulkánokat.

A falu óvárosa olyan, mint a mesében: egy apró domb tetején helyezkedik el az egész régi városrész, körülötte várfal és alatta egy patak véd az illetéktelen behatolóktól. Ha átkelünk a hídon, onnantól hirtelen már a várban találjuk magunkat, amelynek minden egyes házikója ódon, réges-régi kövekből épült. Az egész vár lényegében pár utcácskából és egy boltívekkel tűzdelt főtérből áll, ahol  éttermek és kávézók hívogatják a látogatókat, miközben a boltívek felett nagy lendülettel teregetik a tiszta ruhát az ott élők.

Santa Pau, Plaza Major

Az egyik kávézó mellett nyugdíjas angol úr mutatja meg, hogyan is kell élni a munkásévek után: előtte festővászon, kezében ecset, nézegeti a teret és közben nagy hangon magyaráz a körülötte álló érdeklődőknek. Jó pár szuvenírárust találunk, és egy idős helyi keramikust, aki szívesen mutatja be nekünk a műhelyét, benne az agyag és papírmasé művekkel, valamint a felesége festményeivel. A boltokban aranyáron adják a helyi babot, a ruhaboltban a pulcsikon is babfigurák vannak - a helyi hagyomány hátterében az áll, hogy nagyon kedvez a vulkanikus termőföld a babnak, ami itt termelve különösen lágy és édes lesz - a helyiek közül sokak számára jelent a bab megélhetést, és több bab márka is viseli Santa Pau nevét.

Az óváros, a XIII-XIV. századbeli házacskákkal

Igazán hangulatos az egész falu, nem hemzseg a látogatók tömegétől, még pont élvezhető a hely békéje és bája. Ahogyan körülnézünk a várfalról, körben hihetetlen zöld dombok néznek vissza, amelyek igazából többnyire vulkánokat rejtenek, és meredek sziklaszirtek, amiket benő a százféle zöld színben pompázó tavaszi erdő. Kevés olyan régiója van Spanyolországnak, ami bővelkedik a zöldben, sokkal inkább jellemző a kopár, köves-bokros hegygerinc, így öröm a szemnek ennyire buja növényzetet látni.

Az árkádok a főtéren - furcsa volt látni, hogy engedik a kocsikat ide bejönni, nagyon nem illettek a helyhez

Kilátás Santa Pauból a szomszédos dombokra, amelyek valójában mind régi vulkánok

Santa Pautól pár kilométerre van csak a nemzeti park középpontja: a parkolóból lényegében minden irányba mutat egy-egy nyíl, és mindegyiket követve egy vulkánhoz érünk. Nem szabad olyan látványos vulkánmezőt elvárni, mint például a Timanfaya Nemzeti Parkban Lanzarotén. Az itteni vulkáni tevékenység nagyon régóta hallgat, az utolsó kitörés olyan 10 ezer éve volt, habár ahogy utánaolvastam, a tűzhányók nem aludtak ki még mindig, de hosszú ideje inaktívak - laikusként számomra ez azt jelenti, hogy lehet itt még kitörés, csak valószínűleg már nem a mi életünkben. Hiába, máshogyan mérik az időt egy vulkán életében... 

Hihetetlenül zöld a táj

700 000 évvel ezelőtt kezdődött el a vulkanikus aktivitás a területen, és egészen 10 ezer évvel ezelőttig tartott, különböző intenzitással. Több mint 40 tűzhányó ontotta itt valaha a lávát, hatalmas területen, ennek köszönhetően nagyon termékeny a talaj. A természetnek már volt ideje arra, hogy lépésről-lépésre felmorzsolja a bazaltot, és mára csupán a körvonalai maradtak meg a tűzhányóknak; a kúpokat, a krátereket és a dombokat mind nagyon dús növényzet borítja.

A távolban a Pireneusok hófödte csúcsait látni

A bőség zavara, hogy melyik vulkánt nézzük meg, de érdemes a 682 méter magas Santa Margaritát, ami egy teljesen szabályos kráter, a közepén a Santa Margarita-kápolnával, vagy a Croscatot, ami az Ibériai-félsziget utolsó vulkánkitörését produkálta.

A Santa Margarita-vulkán kráterének közepén kápolna áll

A Croscat azért is különleges, mert 25 éven át agyagot bányásztak itt a téglagyár számára, így olyan, mintha egy hatalmas szeletet kihasítottak volna az oldalából. Ez indította el a civil kezdeményezéseket, aminek eredményeképpen a Katalán Parlament 1982-ben megalapította a Garrocha Nemzeti Parkot, habár egészen 1991-ig eltartott, mire sikerült megállítani az agyag kitermelését. Azóta azonban nagy figyelmet szentelnek a megóvására: habár nemzeti parkról beszélünk, mégis 11 lakott terület helyezkedik el rajta, és a felszínének 98 %-a magántulajdonban van - mindezek a körülmények között igyekeznek a hatóságok összhangba hozni az ember és a természet együttélését, hogy a lehető legjobban csökkentsék az emberi beavatkozások hatását.