>
Ahogy a korábbi bejegyzésben már írtam, úgy hozta az élet, hogy egy hetet a WWF önkénteseként tölthettem el La Graciosán, a Kanári-szigetek egyik szigetén. Repülővel érkeztem meg Lanzarotéra pár nappal korábban, így kicsit körülnézhettem Arrecifében és a környékén is, miközben vártam, hogy átkompozhassak a szigetre és elkezdődhessen a nagy kaland a pandásokkal.
La Graciosa a kompról
Előzetesen körülbelül annyit tudtam, hogy valamilyen szemétszedés lesz, és nyaralókat kell majd tájékoztatni, hogyan is turistáskodjanak okosan, vigyázva. Volt egy címem, egy telefonszámom, és egy e-mailes visszajelzésem, hogy tárt karokkal várnak, így hát felkerekedtem Lanzarotén a bőröndömmel együtt, elgurultunk az arrecifei autóbusz-állomásra (kanáriul: Gua Gua állomásra), felszálltunk az Órzolába menő buszra, átszeltük egész Lanzarotét röpke 1 óra és 5 perc alatt, majd máris a kompállomáson találtam magam.
Amint leszálltam a buszról, abban a pillanatban odajött egy férfi, hogy majd ő segít a bőröndömmel és viszi. Én értetlenkedtem, hogy ugyan miért is akarná felkapni és vinni a bőröndömet egy vadidegen, nem vagyok én királylány, vajon pénzt akar-e vagy ellopni. Egyáltalán nem értettem semmit abból, amit hadovált, csak annyit láttam, hogy mindenáron a bőröndöt akarja. Majd a buszsofőr, bocsánat, gua gua sofőr kisegített, ő is elkezdte mondani, hogy hát a komphoz megyek, nem? Akkor adjam oda neki a bőröndöt, mert 5 perc múlva megy a komp. Én még ellenkeztem egy kicsit, hogy ácsi, mert tudtommal nem is megy akkor komp! Odagurultunk hát a pénztárhoz, ott vettem a hölgytől egy jegyet, aki szintén elkezdte mondani, hogy adjam oda az embernek a bőröndöt, mert van egy másik társaság is, és most is megy egy komp. Hát jó, itt elfogytak a kifogásaim, ha a komp pénztárában is ezt mondják, akkor csak nem fogják meglovasítani a táskámat. Odaadtam hát, és gyorsan szaladtam a bőrönd után, nézve, hogy dobják be az ablakon a kompra, míg engem hátra, a lépcsőkhöz tessékeltek, hogy ott szálljak be.
Az útvonal: Órzolából átkompozok Caleta del Seboba
Kicsit elszégyelltem persze magam, túlságosan gyanakvó lesz az ember, miután összesen 10 évet élt le Budapesten és Barcelonában, ezekben a bűnös városokban. De lehet ezen csodálkozni, hogy ha hirtelen egy vadidegen odajön és kéri a bőröndömet, akkor nem adom oda neki? Mindenesetre az említett intermezzo nem is az én városias hozzáállásom miatt érdekes, hanem inkább amiatt, hogy mennyire közvetlen és bizalmaskodó népség a kanári-szigeteki ember.
Ha megkerüljük Lanzarote kinyúló sziklaszirtjét, utána lesz látható teljes egészében La Graciosa szigete
Ahogy elhagytuk Lanzarote szigetét, a hajó vadul hullámzani kezdett, de szerencsére jól bírja a gyomrom a háborgást, legalábbis 30 percig mindenképpen. Visszafelé jóval nagyobb hullámokkal találkoztunk egyébként, csak úgy dobálták a hajót, volt is, aki sajnos egész úton kénytelen volt zacskóban tartani a fejét. Mi is egymásra néztünk útitársammal párszor tágra nyílt szemekkel, hogy ez most komoly, nem fog ez a hajó egyszer csak felborulni?
A szirteken túl La Graciosa, immár visszafelé a kompon, erősen bedőlt hajóval
A vízből nézve a fölénk magasodó vulkanikus hegyeket, elámultam a kopárságukon és furcsa módon a szépségükön. Mégis, leginkább félelmetesek voltak, nem volt bennük semmi barátságos vagy kedves. Már a buszon izgatottan néztem, vártam, hogy mikor pillantom meg a kis szigetemet, és amikor megtörtént, akkor elakadt a szavam. Egy hatalmas, kopár kőhegy állt előttem az óceán közepén, és hirtelen ijesztőnek tűnt, hogyan fogok egy ilyen helyen egy teljes hetet eltölteni. Kaland, oké, de most ez komoly? Körülbelül annyira tűnt hívogatónak, mint egy olajfúró torony az óceán közepén. Ez meg egy sziklatömb volt az óceán közepén. Egyre megy.
Közeledünk a kikötőhöz
Kanyarodni kezdett a komp, befordultunk a Río-ra, a két szigetet elválasztó tengeri csatornára, és megkönnyebbültem, hogy elnéztem a dolgot. A kopár kőhegy Alegranza volt, az én kis szigetem pedig ehhez a darab sziklához képest hatalmas volt és sokkal hívogatóbb. Akár a kis herceg feltuningolt bolygócskája is lehetne, van neki négy valamire való, égbe magasodó vulkánja, vannak terek, távolságok, és a felszínét sem vulkanikus lávatenger borítja, hanem bokros szavanna!
A képen jól látszik Caleta del Sebo, a kikötő, és a sziget két nagyobb vulkánja a négyből
Kikötöttünk Caleta del Sebóban, azaz A Faluban, megtettem pár métert egészen az első fagyizóig, és kérdezősködni kezdtem, hogy merre van a környezetvédelmi központ. A fagyis lány és az idős bácsi váltig állították, hogy itt olyan nincs. Én mondtam, hogy de. Ők rázták a fejüket, hogy márpedig nincs. Nagyon futólag szaladt csak végig az agyamon, hogy lehetséges-e rossz szigetre jönni, vagy a helyiek tudják jól… mellettük szólt, hogy az egész szigeten 660 ember lakik, tehát nehéz elképzelni, hogy valamiről ne tudnának, ami ott lesz valahol nagyon közel. De végül lehetetlennek szavaztam meg, hogy rossz szigetre jöttem volna. És szerencsére fel is bukkant a koordinátorunk, Carmen, aki ügyesen kiszúrt a komp tíz utasa közül, hogy én leszek az ő embere. Elhagytuk a kikötőt, és ezzel egy teljesen másik világba csöppentem.
Mintha visszamentünk volna az időben. Innentől egészen egyforma, fehérre meszelt, kék vagy zöld ablakos házacskák termettek mindenfelé, rendszer nélkül. Látszott, hogy nem volt erős koncepció a falukép kialakítására, inkább csak úgy kinőttek a földből az utcák és a házikók, mint a gomba eső után.
Szoba kilátással
Az egész falu tulajdonképpen négy párhuzamos utcából áll, amik körülölelik úgy egy-másfél km hosszan a kikötőt. Van egy „központ”, ott vannak a bárok, a vasárubolt, a zöldséges. A másik, két utcával fentebbi bár azért fontos, mert itt van az egész szigeten egyedül wifi, a szállásokon ez nem igazán elterjedt. Viszont a bár javára szól, hogy a világhálót nem sajnálják senkitől, még csak jelszóval sem védik.
A felső utcák bárjai, wifivel ellátva!
A sziget másik települése, Pedro Barba, ami pár buja kerttel körülvett házból áll összesen, és leginkább nyaralók népesítik be, kevés az állandó lakosa
A házak között nincs aszfalt: földút, azaz homok borít mindent, és aki nem gyalog vagy biciklivel közlekedik, az dzsippel jön-megy, más autó nem való erre a terepre. Az emberek nagy része gyalog megy mindenhová, a sziget legtávolabbi pontjára is körülbelül két óra sétával el lehet érni. Városi legenda, hogy La Graciosa az egyetlen hely Spanyolországban, ahol még nem volt közúti baleset – de tulajdonképpen hihető. A lakosok közül a legtöbben a turizmusból vagy a halászatból élnek.
A halászatból élnek a helyiek - ezt hűen tükrözi a falu templomának eredeti berendezése
A szigetet átszelő „országutak” valójában a növényzettől megtisztított csapások a bokrokkal sűrűn borított homoksivatagban, amit végig fényvisszaverővel ellátott cölöpökkel jelöltek ki. A sziget északi részére tilos behatolni a különleges flóra és fauna védelmében: itt tényleg csak a madár jár. A helyieket, senki sem tudja miért, vagy graciosaiaknak, vagy italianoknak, azaz olaszoknak hívják. Hasonló jelenség van egyébként Gran Canarián is: ott a déliek hívják az északiakat oroszoknak.
Rendkívül kedves nép, közvetlenek, mosolygósak. Hihetetlen, de él itt egy magyar lány, aki abban az időben pont Lanzarotén tartózkodott, így elkerültük egymást sajnos… biztosan hallotta később, hogy rövid időre, de odavetődött egy másik magyar is!
Országút
Mivel lényegében a sivatagban vagyunk, nem nagyon dívik erre a magassarkú vagy a balerinacipő, és az elegánsabb ruhák sem nagyon kerülnek elő a szekrényből. Mindenki sportos, kényelmes öltözetben jár, szandálban vagy túracipőben, hiszen mindenbe beleeszi magát a homok. Bár a véletlen úgy hozta, hogy pont azon a héten az évszázad esküvőjét tartották a szigeten, fel is bolydult az egész falu, és kicsinosította magát mindenki, ahogyan azt kell! Messze földről érkeztek a vendégek már szerda, csütörtök környékén, hogy egy jómódú madridi pár egybekelését ünnepeljék meg, akik valamiért La Graciosát választották az ünnepség helyszínéül. Természetesen a helyiek már hetekkel előtte csak erről beszéltek, azt suttogták, hogy több híresség is érkezik a lagzira, mint például Enrique Iglesias… ki tudja, talán ott is volt! Mindenesetre az ünneplés már csütörtökön elkezdődött, előkerültek a táncos cipők és az elegánsabb öltözékek is, csak úgy porzott a homok, ahogyan táncra kelt az egész falu a vízparti bár előtt!
A sajtóban megjelent képek egyike az évszázad esküvőjéről
Egyedülálló hely: nem is tudom, voltam-e ennyire elzárt, természetes, civilizáción kívüli helyen valaha. Borzongató, ahogy az ember körülnéz és fölé magasodnak Lanzarote és La Graciosa vulkánjai, de mégis, ebben a homokozóra épült cseppnyi kis faluban biztonságban érzi magát az ember. És ha sétál éjjel pár lépést a falun kívül, akkor ugyan továbbra is sötéten merednek körben a szunnyadó vulkánok, de véget ér a fényszennyezés, és olyan látványban lesz része, ami nem mindenkinek adatik meg. Mivel a legközelebbi civilizált település az óceán túloldalán van, Amerikában, így nem csoda, ha különlegesen tiszta az égbolt, gyönyörűen ki lehet venni a tejutat és a csillagképeket, és olyan csillagok is felragyognak, amik eddig láthatatlanok voltak a szem számára.
Folytatása következik!
