Ereszkedni kezd a repülő, és kirajzolódik alattunk a Kanári-szigetcsoport első képviselője, majd lassan az óceán végtelen kéksége közepette a többi sziget is körvonalazódni kezd. Közeledik hozzánk a föld, de fentről még mindig teljesen be lehet látni Gran Canaria szigetét, egyik végétől a másikig: középen a barnás-kopár hegyeket, a tengerparthoz közel az üvegházak végtelen sorát, és a parton a hullámok csillogását és a vitorlásokat.

Playa de las Canteras, Las Palmas

Vitorláskikötő, Las Palmas

Spanyolország legdélebbi autonóm közösségében járunk, ahol mégis Marokkó a legközelebbi szárazföld, és Afrika illata száll a levegőben. Tizenegy féle szél határozza meg az időjárást, ami hol száraz passzát, hol csapadékos. Minden sziget klímája és földrajza más és más, csak abban egyeznek meg, hogy mindnek a tetején egy-egy vulkánkráter csúcsosodik, és a vulkanikus eredet gyönyörű hegységeket és helyenként koromfekete homokos strandokat eredményezett.

Fekete homokos tengerpart

A szigetcsoportnak két fővárosa van: az egyik Santa Cruz de Tenerife, a másik Las Palmas, ami Gran Canaria szinte tökéletesen szabályos kör alakú szigetének északi részén helyezkedik el. Itt található az Atlanti-óceán egyik legnagyobb kikötője is, és az időjárás gyakran felhős és szeles; ezért a sziget déli részén meghatározóbb a turizmus, ahol garantált a 365 napon át tartó napsütés. Ott szinte szünet nélkül sorakoznak a német vendégekre specializált szállodakomplexumok, a strandok, bárok, turistacsalogató látványosságok. Éppen emiatt sokkal érdekesebb és bájosabb az északi rész, az ipari kikötő ellenére is.

Habár sokszor mintha egy teljesen külön országban járnánk, a november 14-i tüntetést jelző felirat jelzi, mennyire egységesek a nemzeti megmozdulások régiótól függetlenül

Ugyan január közepe van, Európát hó borítja, Las Palmasban mégis nagyjából minden második nap lehet egyet csobbanni az óceánban, majd a napon megszárítani magunkat a homokos tengerparton. A part mentén mezítlábas szörfösök sétálnak deszkájukkal a hónuk alatt, készen arra, hogy belevessék magukat a habokba, és meglovagolják a méteres hullámokat. Az apály-dagály változása szerint hol kibukkannak az öblöt védelmező sziklacsoportok a vízből, hol teljesen eltűnnek; több méter különbség is lehet a két állapot között. Érdemes kipróbálni a könnyűbúvárkodást, már néhány méterre a parttól 10-15 centiméteres, mindenféle színben pompázó halacskák rajait követhetjük, még a homokos tengerparti részen is.

Dagály idején csak a hullámok mozgása mutatja, hol rejtőznek a sziklák

Apály a parton

Ha kicsit mélyebbre ásunk a hotelek és nyaralók csillogó világánál, akkor kitűnik, hogy kalandorok és helyiek keveréke a város: igazi kikötőváros, mintha egy Rejtő Jenő-regényben járnánk a matrózok nyomdokain. A szigetlakók jórészt a kikötőben vagy a turizmusban dolgoznak, de rengeteg világcsavargó áll itt meg útja során hosszabb-rövidebb időre. Sokan egy óceánjáró hajóra várnak, ahova elszegődhetnek dolgozni, vagy éppen itt töltik a pár hónapos szabadságukat, miután leszálltak a hajóról.

Napfelkelte a háztetőről

Itt még a félhold hasa is lefelé kerekedik, nem oldalra, mint Magyarországról

Sok európai fiatal utazgatni érkezik ide, egyedül bejárni a partokat és a hegyeket, szörfözni tanulni, alkalmi munkákból eléldegélni, élvezni a klímát, a nemzetközi bohém fiatalok társaságát. Spontán és nyitott világ ez, egy fiatalos, multikulturális kavalkád, ahol az emberek nagy részének nincsen konkrét terve az elkövetkező pár napnál előbbre. Könnyed, fesztelen minden. Súlytalan, talán túlságosan is ahhoz, hogy örökre odahúzza magához az embert, de akik megtapasztalták ezt, azok visszatérnek, hogy egy kicsit újra a semmiben lebeghessenek, a mindennapok gyötrő nehézségei nélkül.