Nem reprezentatív felmérést végeztem az elmúlt hetekben, és jó néhány katalánt meginterjúvoltam, hogy hogyan látja Katalónia helyzetét, vajon mire fog szavazni az előrehozott tartományi választásokon, és miért. Nem politikai tanulmány ez, inkább amolyan elszórt mintavételes pszichológiai háttérkép, hogy mi is rejtőzik a mélyben, ha kicsit megkapargatjuk a felszínt.

Artur Mas (Fotó: EFE)

November 25., vasárnap. Előrehozott tartományi választások vannak Katalóniában, amit a katalán elnök, Artur Mas hirdetett meg azzal az üzenettel, hogy ha sikeresen szerepel pártja, akkor elindítja Katalóniát azon az úton, amelyen függetlenné válhat Spanyolországtól. A helyzet azonban sokkal bonyolultabb ennél. Ha visszamegyünk az időben, 1978-ba, belepillanthatunk abba a politikai helyzetbe, amikor a mostani spanyol demokrácia megszületett. A Franco-diktatúra kegyetlen évtizedei után vagyunk, amikor az átmeneti időszakban szabad, liberális megkönnyebbülés öntötte el az országot, véget ért az elnyomás, többek között a katalán nemzetiség elnyomása. Megszületett a spanyol alkotmány, ami elismerte az autonóm közösségeket, és kimondta, hogy Spanyolország egy ország, különböző nemzetiségekkel és régiókkal. Ekkor határozták meg azt is, hogy milyen jogokkal rendelkezzen Katalónia: mennyi függetlenséget kér és mennyit ad meg neki az ország. A mai felfokozott politikai hangulatban erre a pillanatra mutogat vissza Madrid, hogy akkor megvolt a lehetőség, de megegyeztek: a katalánok azt mondták, hogy jól van, külön nemzetiségek, de egy ország vagyunk, legyenek meg a nemzetiségi jogaink, de legyen közös kassza. Most pedig, hogy baj van, válság van, egyből külön utakon járna Katalónia. Erre a katalánok azt felelik, hogy olyan ez, mint egy elromlott házasság: az egy dolog, hogy van egy papír, amit 34 évvel ezelőtt írtak alá, de ha egyszer már nem szeretik egymást, akkor miért is maradjanak együtt? Csak a papír miatt?

Hát nem maradt egy csepp szerelem sem?

Az elégedetlenség mögött rengeteg ok rejtőzik, az egyik legnagyobb a madridi centralista politika, ami olyan megkérdőjelezhető beruházásokba fektet, mint például az AVE gyorsvasút kiépítése. A 310 km per órás sebességgel száguldó vonathálózat Madridot köti össze a legfontosabb régiókkal, súlyos több száz millió eurós befektetések árán, amiket aztán alig használ valaki, mert lényegében még mindig olcsóbb a légi vagy az autós közlekedés, mint a csodavonat. Jó pár hasonló gazdasági lépést tett még a spanyol kormány, amelyet országszerte bírál a nép, és a válságos időkben ez mind olaj a tűzre, csak növelik a nemzetiségekben az elszakadás iránti vágyat. Másik lényeges ok, hogy Katalónia szép összegeket fizet be az államkasszába, és amikor a pénzek szétosztásáról van szó, akkor más régiók kapják meg a fejlesztésekre szánt összegeket, mint például a jóval szegényebb Andalúzia vagy Extremadura – rájuk is fér a támogatás, de ha Katalónia mindig csak ad, akkor az jogosan lesz válóok. Erre szokás aztán az olimpiával visszavágni, hogy azért Barcelona, a régió szíve megkapta a maga kis apanázsát bőven, hiszen máig az olimpiából él és virul, az akkori beruházások tették a mai kozmopolita világvárossá.

Tüntetés a függetlenségért

A politika és a gazdaság kérdései mindig összetettek és zavarosak, és az ember gondolkodásmódját a saját egyéniségéből, tapasztalataiból táplálkozó szubjektív interpretáció határozza meg, ami a család, a barátok, a kollégák, azaz a legszűkebb szociális közeg hatására formálódik, amit a média még tovább árnyal. Nem meglepő, hogy ahány katalán, annyi elgondolás létezik az elszakadásról, ez is oly sokszínű, mint mi magunk, emberek. Viszont különösen érdekesnek tartom, hogy a legtöbb katalán, akivel beszéltem, nem is említette meg a fenti gazdasági okokat, hanem az érzelmi hátteret tartotta a legfontosabbnak: azt, hogy ő igenis katalán, egy külön nemzetiség; saját kultúrával, történelemmel, akiknek joguk van egy saját országot alapítani. Számukra a spanyol zászló még mindig a diktatúra elnyomását jelképezi, ezért gyűlöletes szimbólum. Ami még különösebbé teszi mindezt, hogy Katalóniában, főleg Barcelonában rengeteg az olyan magát katalánnak valló ember, akinek vagy az egyik, vagy akár mindegyik szülője az ország másik részéből származik! Mégis, akik itt születtek, vagy huzamosabb ideje élnek itt, azok többsége egyértelműen katalánnak és nem spanyolnak vallja magát. Itt nőtt fel, a katalán identitást szívta magába, és egyáltalán nem szimpatikus számára mindaz, amit a nagy Spanyolország szimbolizál.

A választásokon több párt is szerepel, amelyek támogatják az elszakadást, így kérdéses, hogy ki melyikben találja meg a magának szimpatikus irányt, és melyikre fog szavazni. Egyáltalán nem biztos, hogy a választást kiíró CiU kapja meg a többséget, mert gyakran azt a kritikát kapják, hogy ez az egész csak egy trükk, hogy még több szavazatot kapjanak, hiszen több mint tíz éve ül Mas az elnöki székben, ha akart volna valamit is tenni, már rég megtehette volna. Másrészt sosem volt ennyire kiélezett a helyzet, jóformán már nem látni Barcelonában erkélyt katalán zászló nélkül, gyakori, hogy minden egyes erkélyről lóg egy-egy aranysárga-vörös csíkos lobogó, vagy hogy a felső szintről lógatnak ki egy ötméteres zászlót, és a lakók közösen igazgatják azt helyre az erkélyükről. Lehetséges, hogy most jött el az idő...

Átlagos lakóház Barcelonában

Zászlók ide vagy oda, a közhangulatban viszont az az irány is erőteljes, akik nem akarnak elszakadni Spanyolországtól. Találkoztam olyan katalánokkal, akik ízig-vérig katalánnak vallják magukat, de félnek az esetleges elszakadás gazdasági következményeitől. Ha Katalónia független lenne, akkor rengeteg olyan kérdést kellene megoldani, mint például az EU-tagság. Hiszen mi van akkor, ha szeretnék a felvételüket kérni az EU-ba, és erre Spanyolország nemmel voksol? Vagy mi van azokkal a spanyol gyárakkal, cégekkel, amik kivonulhatnak a régióból, tovább rontva a gazdasági helyzetet? Olyan szinten van összefonódva Katalónia és Spanyolország, hogy megjósolhatatlan, mennyit nyerhetnének vele a katalánok, ha egyáltalán előnyös lenne az elszakadás. Sokan óvatosan állnak hozzá a jövőhöz, és félnek, hogy vajon tud-e úgy boldogulni önmagában Katalónia, ahogyan azt a politikusok elénk festik a bűvös ecsetjükkel, és inkább azt szeretnék, ha megmaradna a házasság, de külön hálószobákkal, azaz több önállósággal, leginkább a pénzügyek terén.

Tovább bonyolítja a kérdést, hogy nem csak Katalóniában élnek katalánok. A PPCC (Países Catalanes, azaz Katalán Országok) megnevezés azokat a területeket jelöli, ahol a katalán nyelvet beszélik: Valencia, a Baleár-szigetek, Murcia és Aragónia egy része, valamint a határokon kívül egész Andorra, illetve Franciaország és Olaszország egyes területei

Mindebben a rendkívül összetett helyzetben még egy meglepő elem van. Ha kérdezem, hogy az illető volt-e tüntetni november 14-én, rávágják, hogy persze, mert tiltakoztak a válság ellen, és egyben Katalónia függetlenségéért is. Ha megkérdezem, mit szeretnének, azonnal azt mondják, hogy önállóságot. És ha megkérdezem, hogy reálisnak látják-e az elszakadást, akkor szomorkás mosoly jelentik meg az arcukon, és azt felelik, hogy nem. Mert véleményük szerint ha az elszakadást támogató politikai pártok össze is fognak, és kiírják a népszavazást a függetlenedésért, azt Madrid alkotmányellenesnek fogja ítélni. Utána elmennek mindezzel Brüsszelbe, ott tologatják az aktát egy ideig, majd még akár el is ismerheti Brüsszel Katalónia függetlenségét, de lássuk be, a békés váláshoz is ketten kellenek, hacsak nem mennek el a radikális irányba mondjuk egy puccs formájában, és vetik be a katonaságot, rendőrséget és kezdenek el háborúzni egymás ellen – amit viszont senki sem akar. Akármi is lesz hát a választások eredménye, jó pár év kell még ahhoz, hogy eldőljön Katalónia sorsa.

A nap végén összeszámolták a választási eredményeket. Ami egyértelmű, hogy a katalánok aktívabbak, mint valaha, 70 %-os volt a részvételi arány. Artur Mas és pártja azonban nem tudta megerősíteni a helyzetét, hiába nyerte meg a választásokat, 12-vel kevesebb mandátumot kaptak ezúttal. Így ha folytatja is az elszakadásért a harcot, akkor mindenképpen szövetségesekkel tudja csak azt megtenni.